Óvoda, iskola, élet kicsit másképp… kicsit máshol…
Lili kicsit más, mint a többi gyerek… bájos, kedves… és más…
Mivel nem találtak megfelelő fejlesztést, iskolai intézményt, elfogadó közeget a Vajdaságban, a család úgy döntött, hogy elköltözik Angliába. Az édesanya beszámolóját fogadjátok szeretettel:
“Itt minden új, minden idegen, de az emberek kedvesek, mosolyognak. Első nap az üzletben az eladó nem bírta ki szó nélkül, ránézett Lilire: She is so beautiful – tört ki belőle – ami nekem nagyon nagy öröm volt az otthoni hozzáállás után. Bárhová megyünk, ő a szupersztár. Augusztusban elkezdtünk óvodát, iskolát keresni a gyerekeknek. Felhivtuk a Gyermekvédelmi központot, ahol tájékozódni szerettünk volna, hogy tudjuk, melyik óvodába veszik fel Lilit. A válasz az volt, hogy bárhová, ahol van hely, semmi gond, hogy Down-szindrómás. Itt kezdődött minden… Ezek után egy napon megjelent egy hölgy az ajtóban, aki elmondta, hogy ő a gyermekvédelmi központból jött Lilit megnézni. Minden részletesen kikérdezett, a terhességtől napjainkig. Nagyon le volt döbbenve amikor azt mondtuk, hogy se hallás-, se látásvizsgálaton nem voltunk (ez Magyarországon nagyon jól működik, a vizsgálatok és a fejlesztések könnyen elérhetőek). Ezek után felgyorsult minden: egymás után kaptuk a leveleket, amiben tájékoztattak, hogy mikor hová, milyen vizsgálatra kell mennünk. Ők intéztek mindent, nem kellett időpontokat kérnünk, csak a vizsgálatokon kellett megjelenni. Majd megkerestek minket az ESCO-tol, ez egy amolyan szociális védelmi központ, aminek a pontos magyar megnevezését nem tudom.
Közben találtunk két óvodát, ahol volt hely, egy kisebb, édes óvodát és egy másikat, egy óriást minden jóval felszerelve. Nagyon nagy gondban voltam… mit válasszak? A kicsi óvodánál nagyon kedvesek voltak az óvónénik, az óriás óvodában az óvodai felvételkor csak a Down-szindrómárol volt szó, rá se néztek a gyerekre. Ezek után természetesen a kisebb óvodát választottuk, ami nagyon jó döntésnek bizonyult. Az óvodai beiratkozás után ők pénzt igényeltek a kislányom fejlesztésére, felvettek még egy óvónenit. Anna Lili kulcs embere (keyperson), ő a segítője Lilinek, így megfelelő figyelmet, foglalkozást és fejlesztést kap. Az iskolában vettek neki könyveket amiből a nyelvet fogják tanítani. Erről nekünk mind beszámoltak, elmondták, hogy mennyit kaptak és mire költöttek, majd megkérdezték, hogy ez nekünk így megfelel?
Két-három havonta szerveznek egy találkozót, ahol jelen vannak a Lilivel foglalkozó szakemberek: a gyermekvédelmis hölgy, a szociális munkás és Lili óvónénije. Ilyenkor megbeszéljük, hogy milyen vizsgálatra van Lilinek még szüksége, kitűzzük a következő fejlesztési célokat és vizsgálatokat.
Mivel szeptemberben kezdődik az iskola, egyik cél volt a kabát felvétele, amit az óvóneni megtanított neki. Ő egyedül étkezik, iszik, öltözik, cipőt felvesz, ezt már nem kellett tanítani (ez is fontos az iskola kezdésnél). Az utolsó két találkozáson jelen voltak az iskolából is, egy tanító néni és valaki, aki a sérült gyermekek ügyeivel foglalkozik. Hat órás tanfolyamuk lesz jelbeszédból (attól függetlenül, hogy mi nem használjuk) és egy tanfolyam, hogy hogyan kell a Down-szindrómás gyereket tanítani… Júniusban lesz iskolalátogatás, ahová az óvónénivel fognak elmenni. Szeptember 9-én kezdődik az iskola, előtte várható egy találkozó a leendő tanító nénivel.
A többségi iskolában a leendő tanító néni izgatottan készül Lili fogadására, tanulja a jelnyelvet, hogy kommunikálni tudjon Lilivel.
A szeptemberi találkozón megtudjuk, hogy sikerült a beilleszkedés az iskolában. Az iskola indulása után fogják átlátni, hogy mire van plusz szüksége és mindent igényelni fognak, amire szüksége van. Eddig nagyon elégedettek vagyunk mert minden úgy megy mint a mesében, néha el sem hiszem, hogy mindez velünk történik…”
Magyarországon a fejlesztések és a vizsgálatok összehangolt, korrekt módon működnek, a Down-alapítvány, a Down Egyesület és néhány segítő szervezet munkája eredményeként. Az iskolai ellátás viszont sajnos még nem tökéletes. Létezik egy Gyermekek Háza, ahol integráltan tanulhatnak Down-szindrómás gyermekek, de egy országra egy intézmény eléggé kevésnek bizonyul… reméljük, hogy előbb-utóbb lesz több lehetőségük a Down-szindrómás gyermekeknek. Eddig is nagy fejlődésen ment át a Down-szindrómás gyermekek ügye, de még van mit tenni… Magam részéről hiszem azt. hogy a magyar emberek képesek a fejlődésre, az elfogadásra, a jóra. Az ember változik, a világ változik, változzunk mi is…
XVI. kerület, babamama info, gyerekprogramok, családi napközik